pannonhalmi művészeti fesztivál

2017. augusztus 25-27.

Beszámoló

2017 utolsó augusztusi hétvégéjén, a 13. alkalommal megrendezett Arcus Temporum fesztiválon a Főapátság falai körülbelül 125 előadó és 1600 látogató számára nyújtották a „Közös ház” élményét – ez a mottója az idei évben meghirdetett kulturális évadnak, amely a reformáció 500. évfordulója köré szerveződik.

A zenei programot Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetők állították össze, a fesztivál igazgatója Dr. Dejcsics Konrád OSB.

Hagyományteremtő módon zenei és a képzőművészeti programokat az idei évben sikeresen egészítették ki az irodalmi események, ami által új behatásokat és élményeket szerezhettek látogatóink. A tavaly indított spirituális programok elmélyítették a kapcsolatot a közönség és a vendéglátó bencés szerzetesség között. A Pannonhalmára jellemző, magas szintű gasztronómiát beemeltük a fesztiválprogramba. Az előadóknak és a közönségnek így nem csak a zenei programokon volt lehetőségük találkozni, hanem az irodalmi, spirituális és gasztronómiai eseményeken személyes párbeszéd alakult ki a Főapátság közösségi tereiben.

A fesztiválon készült fotókat a Galéria menüpont alatt tekinthetik meg véletlenszerű összeállításban. Rákattintva a fotó nagyobb méretben, színesben is látható, a grafikus mezőre kattintva pedig kicserélődnek a képek. Fesztiválunk fotósa ebben az évben ismét Hajdú D. András fotográfus volt. A sajtóvisszhang menüpont alatt az online sajtóban megjelent híreket böngészhetik.

Köszönjük, hogy idén is velünk voltak, és várjuk vissza Önöket 2018-ban, az Arcus Temporum XIV – Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon!

 

 

Aján(dék)ló - Egy teljesebb ív

Jász Attila

Minden összetartozik. A zene, a képzőművészet, a film, az irodalom. Így persze már könnyű megindokolni, hogy kerül a lovaglócsizma az asztalra. Vagy hogyan lesz a pej kancából hollófekete mén.* Bár mindegy, csak táltos legyen, nem igaz? Hiszen a költő is megmondta, nem az a lényeg, hány karcsapással vezényel a mester, hanem hogy íveljen tőle a mű. Szárnyaljon a zene, a képzőművészet és az irodalom: együtt. Ha lehet. Úgy teljesebb az ív.

Mert mindig kell egy ív. Most épp egy ötszáz éve épült Közös Ház felett. Íveljen át az idő. (=Arcus Temporum.) Oda-vissza, ha lehet, az úgy jó. Esetleg párhuzamosan.

Ajándék lónak ne a fogát nézzük, hanem a repülését, hiszen táltos. A Pegazusra idén Krasznahorkai Lászlót ültetjük. Egy mára világhírűvé vált (vagyis a világ legkülönbözőbb helyein – Amerikától Japánig – is [el]ismert) írót, aki jelenleg Berlinben él. Az ellenállás és menekülés apokaliptikus látásmódú megfogalmazóját, krónikását. Aki olyan műveket tudhat maga mögött, mint a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája vagy a Háború és háború.  Egy időben Tarr Béla filmrendező forgatókönyveit írta (Sátántangó, Kárhozat, A londoni férfi, A torinói ló). Új regénye 2017-ben jelent meg, Báró Wenckheim hazatér címmel. A beszélgetés témája: A kivezethető út.

Ajándék, a lónak a neve. Idegen nyelven: Kultúrgasztronómia. És ez a hely több száz éve sokat tud erről. Mert minden összetartozik valahol. És Pannonhalma ez alatt a három nap alatt éppen erről próbál számot adni. 1,2, 3.

 

*Mu herceg, Csin fejedelme, így szólt Po Lóhoz: „Te magad tisztességben megöregedtél. Tudsz-e ajánlani valakit a fiaid közül, akit helyetted elküldhetnék lovat vásárolni?” Po Lo így felelt: „a jó lovat meg lehet ismerni a tartásáról meg a külsejéről. De az igazi táltos – amelyik nem veri fel a port, s nyom sem marad utána –, az olyan felismerhetetlen, olyan megfoghatatlan, akár a levegő. Az én fiaim tehetségéből erre nem futja; van annyi eszük, hogy meg tudják különböztetni a jó lovat a rossztól, de nem ismerik fel az igazi táltost. Van azonban egy barátom, Csiu Fang-kao a neve, tüzelővel és zöldséggel szokott házalni. Hát ő mindenképpen ért annyit a lovakhoz, mint jómagam. Kérlek, beszélj vele.”

Mu herceg megfogadta a tanácsot, és megbízta a házalót, keressen neki egy jó paripát. Három hónap múlva megjött a házaló a hírrel, hogy talált egyet. „Sa-csiuban bukkantam rá” – tette hozzá. „S miféle az a ló?” – kérdezte a herceg. „Hát egy pej kanca” – hangzott a válasz. Ám amikor elküldtek valakit a lóért, kiderült, hogy egy hollófekete mén. A herceg igen megharagudott, és magához hívatta Po Lót. „A te barátod – mondta neki –, akit megbíztam, hogy lovat vásároljon nekem, szépen elintézte a dolgot. Hiszen ez még azt sem tudja, hogy kanca-e vagy mén, s azt sem, hogy milyen a színe! Mit érthet az ilyen ember a lovakhoz?” Po Lo elégedetten sóhajtott fel: „Hát csakugyan, idáig jutott volna? – kiáltotta. – Ó, hiszen akkor ő tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába sem léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegről meggyőződik, megfeledkezik a hétköznapi részletekről; a benső tulajdonságok érdeklik, s így szem elől téveszti a külsődlegeset. Amit látni akar, látja, és amit nem akar, azt nem látja. Csak azokra a dolgokra figyel, amelyekre figyelnie kell, és nem törődik mindazzal, amivel nem is érdemes törődni. Kao a lovak ügyében olyan bölcsen ítélt, hogy ő lovaknál különb ügyekben is bátran ítélkezhet.”

Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult.

(J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok. Ford. Lengyel Péter)